Halványzöld üveghal feküdt a Diamant televízió tetején, egy igencsak szép csipketerítőről figyelte a család mindennapjait a táncoló halványkék nippfiúcska és a féllábú cica mellől. Szerencsére mindig akadt társasága, csak késő éjjel hagyta abba a villogást a televízió. Fekete-fehér képeket sugárzott a hazai világból, akkor még nem voltak színek, ez a Csáu idejében volt. Az internet és a Microsoft előtt, a fast fashion-ön túl, a szelfiken is túl, ahol a legmenőbb influencer a pegászos szomszédcsaj volt, akinek már egy stóc Minti rágókból gyűjtött képe volt ismeretlen indiai énekesekről. Amikor még Kuss volt a neve a gyereknek, aki drága nyakékkel szaladgált a tömbház előtt, lakáskulcsa madzagon. Otthon sok giccs, limi-lomi, kacat, szedett-vetett bútorok, mind tölgyfából, persze. Akadt egy-két értékesebb dolog is, de minek? Úgysem tűnt ki a halomból. Nem gyűjtöttünk semmit tudatosan, de nem is dobtunk el semmit. Tudatosan?

Volt nekem ilyen járókeretem is, amiben mindig repestem az örömtől, soha nem dőltem fel a küszöbökön, és ráadásul imádtam, ha fotóznak benne.

A nyolcvanas évek első felében születtem Romániában. Egyen bútoraink éppen nem voltak, annyira nem voltunk menők, de volt minden más, amire semmi szükségünk nem volt, csak ingyen kaptuk, tehát kellett. A funkcionalitásról ritkán hallottunk, dekorációról annál többet. Habár szinte üresek voltak a boltok, marketingre nem kellett költenie a szövetkezetnek, vaj mindig volt a konyhaasztalon, mert az egyik rokonunk a vajgyárban dolgozott. Másnak másból volt több, attól függ, hol dolgozott az egyik rokona. Ma is összefut a nyál a számban, ha a reggeli vajaskenyérre gondolok, amelyet édesapám mértani pontossággal felkatonázott nekünk, és kakaós kávét (tudom, Vince, ennek semmi köze a kávéhoz) csinált melléje. Mindjárt nosztalgia lesz ebből, gondolom én, pedig nem akarom, mert egészen más miatt ültem ide, mikor végre tér- és időkontinuum, gyerekek ütemes szuszogása, ihlet és égiek összeálltak, hogy pofás kis formát adjak a szavaimnak. S csak hányom ide egymás mellé a betűket, pedig nem is a nyolcvanas évekről akartam értekezni, s tessék, jól beleragadtam ebbe az ismerős életszagba.

Az alkotás, írás felszabadít, belecsurgathatjuk a mindennapi stresszet, nem csoda, hogy néha elkalandoznak a gondolatok. Erről a tágyrdömpingről akartam írni, amelyre ma kicsit mélyebb önismerettel nézek. Mikor a kilencvenes években elkezdtek beáramlani hozzánk is a nyugatról érkezett “kincsek”, nagyon távol állt tőlünk a minimalista felfogás, halmoztuk a tárgyakat, mert végre megtehettük. Hol volt akkor az utazz minél többet, tárolj felhőben, gyűjtsél élményeket tárgyak helyett – felfogás? Az X generáció tagjaként digitális bevándorlónak nevez a szakirodalom, alkalmazkodom, elfogadom, és használom a huszonegyedik század digitális világát, de elevenen él bennem a múlt, még a közösségi oldalak előtti élet. Lásd, hogy elnosztalgiáztam a halványzöld üveghallal…De míg a szüleim, a kemény baby boomosok birtokolták a nehezen megszerzett tárgyaikat, addig a mi nemzedékünkben egyre többen vágyunk arra, hogy érzéseinket és tapasztalatainkat, élményeinket birtokoljuk tárgyaink helyett.

borieknal_08_hv

Mára megtanultam elengedni egy régi érzést: nem a tárgytól leszek jobban, hiszen minden tárgy – a legapróbb nipptől a nagy Merdzsókig – az enyészetnek lett kitalálva. Attól érzem jól magam, ha szeretem azt, aki vagyok, ha önazonos tudok lenni. Érdekel a minimalizmus, amely nem a szürke betonfalat és a fehér-fekete szobát jelenti, amiben egy szék van csupán. Egy olyan életérzést jelent számomra, amely távol áll a tárgyakhoz való ragaszkodástól, a halmozástól, túlfogyasztástól, kicsit közelebb visz a természethez. Érzéseket, beszélgetéseket, ízeket, egymásra figyelést akarok tárolni a képzeletbeli szekrénysoromban. Akarom érezni, ahogy felmelegíti a napfény az arcomban a faggyút.

IMG_20181022_092111vorosbegy_02_hv

Ez nem azt jelenti, hogy nekem ma már nincsenek tárgyaim, vaságyon alszom, mezítláb s lepelben járok, hanem inkább azt, hogy tudom, hogy hol a helyük, mind fizikailag, mind pszichésen. Soha nem fogja egy tárgy megadni az életemnek azt a hozzáadott értéket, amelytől forog a Föld. Erre emlékeztetem magam valahányszor megtetszik egy ruha, csecsebecse a boltban. Van amikor mégis megveszem, de legalább elgondolkodom előtte azon, hogy kell-ez ez nekem, szükségem van rá? Vagy csak pillanatnyi lángolás az egész, s valami mást szeretnék vele enyhíteni, helyettesíteni?

 

Tudatosan akarok vásárolni, nem impulzívan. De azt is tudom, hogy hozzám tartozik a könyvek és növények szeretete, ezért ezekből sosem elég. Ettől vagyok én, én. Nem címkézem fel magam, majd megteszik ezt mások, így működik az ember, mert így könnyebben tájékozódunk, kevesebb idő és energia kell ahhoz, hogy valakit beskatulyázzunk, mint közelebb kerüljünk hozzá, és elismerjük, hogy ő is egyedi, akár a többi.

61132472_882776852060108_928591510151102464_n76756881_756470044828794_522551134552850432_n

 

 

 

Használni akarom a tárgyaimat, nem birtokolni. Nem dobok ki mindent egyik napról a másikra, nem akarok csupaszon üldögélni egy hideg széken, szeretem báránybőrrel letakarni a thonet-típusú székeimet, de ehhez az érzéshez az is kellett, hogy rájöjjek, ezt szeretem, ettől jobb az életem. Sok tárgy pedig csak a figyelmemet, energiáimat és a tereimet köti le, és egyáltalán nem okoz örömet, nem lesz jobb tőle az élet. A költözések is rásegítettek erre az érzésre, hiszen amikor minden egyes darabbal fizikai kapcsolatot kell alakítanod, ahhoz, hogy összecsomagolhasd, már nem tűnnek olyan cukinak a kínai gyertyatartók és társai. Más szeret gyűjteni, megint más szereti apró tárgyakkal körülvenni az életterét, s van, akinek tényleg elég csak egy szék a szoba közepébe. A tudatosság nagy érték ma, jó érzés tenni ezért.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s